Ez volt a nyakában - tart elém egy nejlonzacskóba csomagolt kötéldarabot Korsch Árpád benzinkutas. - Reggel nyolc óra körül bejött a kollégám az irodába, s azt mondta: te, a Kormost elütötték. Ne viccelj, mondom. Kimegyek: ott roskadt össze szegény kutya a töltőoszlop és az ajtó között. Kartonpapírt fektettünk alá, de lemászott róla. Néztük, milyen furán mászik, ment az ólja felé, oda akart bearaszolni, húzta a vércsíkot maga után. Pokrócba raktuk, vittük az állatorvoshoz. Nem vonyított, csak nézett.

Megcsusszan Árpád hangja, krákog.
- Rengeteg haldokló kutyát láttam már. Ennek más volt a tekintete, ez a kutya nem akart már élni - mondja dr. Sós Ferenc állatorvos, akit a kutasok riasztottak. - Három nagy ütést kapott, mancs fölött lecsapták a két első és az egyik hátsó lábát. Véleményem szerint valami éles tárggyal, ásóval, kapával vagy fejszével csinálhatták. Viszonylag nagy távolságot tehetett meg a csonkjain, sok vért veszített, de ezt még túlélhette volna. A kollapszusnak nevezett, közvetlenül a sokkot megelőző állapotban volt, amikor hozzám került. Gyorsan kellett dönteni. Amputálhattam volna, hogy a továbbiakban a csonkokon járjon, de azok minduntalan fölfekélyesednek, állandó fájdalmat okoznak. Úgy döntöttem, elaltatom.

Árpád az imént ásta el az állatot, letámasztja az ásót, leveri a sarat a bakancsáról. Az udvaron, drótkerítés mögött két másik eb ugat, fekete-szürke bundájú korcsok ezek is. Árpád szereti az állatokat. Nem is érti, mondja, hogy tehet ember ilyet. Bent a konyhában a benzinkutas felesége szódát tölt, hörpintünk, hallgatunk. Végtére is temetés volt. Pintér Klára, a helyi állatvédő szervezet elnöke ül az asztal túlsó végén. Az állatvédőt, akinek a benzinkúti jószág személyes jó barátja volt, mélyen megrendítette az eset; még búcsúverset is írt In memoriam Kormos címmel. A körzeti megbízottnál rögtön jelentették az esetet, mondja, ő pedig Budaörsre irányította őket, tegyenek feljelentést.

- A budaörsi rendőrségről pökhendi módon zavart el az ügyeletes - panaszolja Pintér Klára -, nem is hagyhattuk ott a megszövegezett feljelentést. Pedig létezik állatvédelmi törvény, például a kutyaviadal rendezése bűncselekmény, akár szabadságvesztéssel is sújtható. Azt mondták, forduljunk az önkormányzathoz. A jegyző kiszabhat bírságot százötvenezer forintig, a kutya értékétől függően. Végül is vagyoni kár.

De hát mi értéke volt neki, szegény Kormosnak? A kis korcs kilenc évvel ezelőtt, csámpás kölyökként került a benzinkúthoz. Hamar megszerették, bárki keze alá odadugta a fejét simogatásért. Mindenki kutyája lett, de a kutasoké leginkább, hiszen ott aludt, ott evett, és éjjelente ott ugatott, ha idegent látott. Utóbbi szokásáért igen hálásak voltak. „Négylábú riasztóberendezés!”

- Kormos egyszer életet mentett - meséli Árpád. - Lent a faluszélen lakik a Fekete, egy piás ember. Amúgy rendes, csak fekete a haja, a szeme, a neve, valamelyest a bőre is. Egy igen kemény téli éjszakán halljuk: ugat nagyon, fog a Kormos. Kabátot föl, kifelé, hát látjuk a zseblámpafényben a Feketét a gázosbódé mögött, hanyatt, nyitott szájjal feküdt, és úgy tele szesszel, hogy megolvadt a hó körülötte. Biztosan megfagyott volna a mínusz húszban, ha Kormos oda nem ugat minket.

- Kormos a vérző csonkjain mászott vissza vagy háromszáz métert a benzinkútig. Húzta a kötelet maga után. Közben bezuhant a betonút alatt átfolyó kanálisba, de valahogy kikecmergett onnan. Merő vér volt az utca - mondja egy fejkendős néni, és mutat végig az olvadó jégen.

A földes, kátyús út szikrázik a januári napsütésben. Gazdátlan, csatakos kuvasz szalad a járdán. Csaholás, nyüszítés, kis párafelhők tódulnak ki a kerítéseken. A tüzelés időszaka ez, a kutyaorrok mohón szimatolnak, tele van a levegő számukra izgalmas szagokkal.

- A Sanyi volt, csak ő lehetett - mondja egy autójából kászálódó férfi, és N.-ék házára bök. - Ez egy olyan gyerek.

- Csak ő lehetett - bólint az idős hölgy. - De én nem mondtam semmit, félek tőle. Mert vad.

Kis, takaros ház az N.-éké. Sanyi édesanyja egy környékbeli boltban dolgozik. Ideges lesz, mikor bemegyünk hozzá. Nem tud semmiről, nem hallott semmit. Árpád előveszi a fotókat, mutatja a megcsonkított kutyát. A kapu alatt mászhatott be, azóta odaszögeztek egy deszkát. Kormos kan kutya volt, talán sokadszor ment be az itteni nőstényekhez. Valaki odahívta magához, majd kötéllel a kerítéshez kötötte, és úgy… Sanyi édesanyja egyik cigarettáról a másikra gyújt. Nem tud semmit, közli. Az udvaron is láttak vért, mondom. „Tavaly disznót vágtunk, az annak a nyoma”- feleli. Aztán rám néz: „A mai gyerekeket nem lehet nevelni - szalad ki belőle a szó. - Nem tudok mit csinálni” - teszi hozzá.

Egy régi osztálytársa szerint a fiú rendszeresen kínozott állatokat. Izmos, kemény gyerek. Azon mérte le az erejét, szét tud-e szakítani puszta kézzel egy kölyökmacskát. Szét tudott. Egy másik macskát megnyúzott, és nevette, hogyan mászik „meztelenül”.

- Egyre több a szenvedő állat, és egyre kevesebb az emberekben a részvét - mondja Pintér Klára. - Tavalyelőtt a temetőben találtak egy kutyát. Megkötözte valaki és otthagyta. Ott pusztult volna, vonyítva, rágva a földet. Már ellepték a bogarak. Még időben találták meg, azóta is él.

A helyi sintértelepet illetően újra meg újra vad hírek röppennek fel. Sokak szerint dróttal fojtják meg ott a kutyákat, mert drága az altatószer. Hetente kétszer járnak etetni, egymást falják fel az állatok. Van, aki szerint a nagyobb testű, fiatal kutyákat megnyúzzák, a bőrüket hasznosítják. A telepen mindezt tagadják, sőt amikor tavaly az egyik bulvárlap megszellőztette az ügyet, pert indítottak ellene és nyertek.

- Azt írja meg, hogy le kéne mérgezni a sok büdös kutyát, mindet! Meg a gazdájukat is! - mondja egy hölgy a buszmegállóban, és leteszi a szatyrát. - Hogy nem tudják megkötni őket? A múltkor az egyik megharapta a kis unokámat.

Tény, hogy sok a nagyközség utcáin a gazdátlan kutya, főleg tüzelési időszakban. Egy állatorvos szerint a kóborló kutyák veszélyt jelentenek a háziállatokra, s nem csak a baromfira. Olykor disznóólakba is behatolnak, és megkergetik a hízót, mire az - gyenge szívű állat lévén - szívrohamban elpusztul. S nemcsak Biatorbágyon, hanem minden magyar községben és kertvárosban haragszanak a járókelők a kutyákra, hiszen egyre-másra jelennek meg hírek végzetes vagy súlyos következményekkel járó kutyatámadásról.

A benzinkútnak nincs kerítése. De Kormos nem „olyan” kutya volt, mondja Árpád. Az igaz, hogy az utóbbi időben bizalmatlanabb lett, hiszen megöregedett, meg aztán háromszor ütötték el motorosok (kétszer át is gázoltak rajta), a motort tehát megugatta, de soha nem bántott senkit.

Fuér Angéla, a Fehér Kereszt országos állatvédő szervezet vezetője mondja: megdöbbentő az eset, de sajnos nem egyedülálló. Brutális állatkínzások történnek szerte Magyarországon. Legutóbb például egy vemhes isaszegi szamár volt az áldozat: baltával vágott bele valaki. Gyakori, hogy a szomszéd esik neki az átbitangolt kutyának, macskának, és nem egy esetben a gazda ellen kell feljelentést tenni, mert nem megfelelő körülmények közt tartja a jószágot - például rövid pórázon a kutyát.

Az állatkínzást a büntető törvénykönyv pillanatnyilag nem tartja bűncselekménynek, a rendőrség nem foglalkozik vele, az önkormányzat viszont megbírságolhatja a tettest - ötvenezer forintig. Ilyen esetben egyetlen kiskapu létezik: rongálásért kell feljelentést tenni, és akkor a rendőrség is eljár, a rongálás ugyanis bűncselekmény. Fuér Angéla szerint nagy szükség lenne a Btk. módosítására, mert a tettes többnyire büntetlenül ússza meg az esetet. Biatorbágyon azonban más a helyzet: az elkövetőt rongálás és állatkínzás címén egyaránt meg lehet bírságolni.

Némelyek szerint a tettes igen jól teszi, ha fél. A benzinkút melletti bisztrót sok környékbeli nehézfiú látogatta. Nem könnyű ezekből az emberekből gyengéd érzelmeket kiváltani, de a hűséges tekintetű, esetlen Kormosnak valahogy sikerült; simogatták, hoztak neki ezt-azt. S ezek a fiúk most megharagudtak.

- Én állatbarát vagyok - mondja N. Sándor a telefonba.
- Nem maga volt?
- Mindig volt kutyám, macskám. Cuclisüvegből etettem őket kiskorukban. A kóbor jószágokat befogadtam.
- A vérnyomok a maguk kerítéséhez vezetnek.
- Nem én tettem. Otthon se voltam akkor.
- Mikor?
- Amikor ez volt. Csütörtökön, azt mondják.
- Az udvar is véres volt.
- Van két nőstény kutyám, tüzelnek.

A budaörsi rendőrkapitányság osztályvezetője, Molnár János őrnagy szerint az adatokból arra lehet következtetni, hogy egy bizonyos személy követte el a csonkítást. Valószínűsíthető, hogy Kormos „megfedezte” az elkövető nőstény kutyáit. Többen elmondták a rendőröknek is, hogy a nyomok N.-ék kerítéséhez vezettek. Amikor még voltak nyomok. Kérdéses viszont, hogy az adatok elégségesek-e a bizonyításhoz. A rendőrök megkezdték, aztán abbahagyták a nyomozást. Kiderült ugyanis, hogy a rongálás bűncselekménye nem jöhet szóba, mivel Kormos igen szerény, forintban nehezen kifejezhető értéket képviselt. Az állatkínzás nyomozati anyagát elküldték a polgármesteri hivatalba, de Makranczi László jegyző szerint akkor is a rendőrségnek kell lépnie. Hiába tudná ugyanis mindenki, hogy ki a tettes, ha nincs bizonyíték. Mert tanú - névvel, címmel jelölt hivatalos tanú - egyelőre nincs. „Ne szólj, szám, nem fáj fejem.” A vért a felolvadt hólével együtt beitta a föld, az igaszságügyi szakértőket senki sem mozgósítja egy kutya miatt. Matt, mondja Makranczi László.

Jó az idő, az ásó vasán máris megszáradt a sár. „Ennyi maradt Kormos után” - mondja Árpád.

Egy földkupac, pár ronda fénykép meg egy kötéldarab.

Balavány György - Magyar Nemzet, 2002. február 9.