CÁPA HÉTKÖZNAPOK

A cápák a tengereken és óceánokon kívül megtalálhatók még édes vizű tavakban, folyókban. Egyes fajok az édesvizekbe, így a Gangesbe, Nílusba és az Amazonasba is behatolnak. Az Amazonasban több mint 4000 km-re a óceántól is fogtak már ki Bika-cápát. Az emberre is veszedelmes fajok inkább a melegebb vizű tengerek lakói.

Amennyiben nem válnak ellenségük martalékává, nem pusztulnak el betegségekben, és nem szenvednek baleseteket, a macskacápa 8 évig is élhet, a melegebb tengereken élő tüskéscápák pedig 24-dik életévüket is megérhetik. Mai ismereteink szerint legtovább az észak-atlanti vizekben honos tüskés cápa él, olykor akár 70 (!) évig is. A cápák többsége azonban 30 és 50 éves koruk közt elpusztul.

A cápák nem alszanak. Ehelyett aktív és pihenőidőszakokat tartanak. A nyílt tengeri cápák állandóan úsznak, így a pihenőidőszakban is. A lélegzetvételhez elegendő kitátani a szájukat. Az oldott oxigént tartalmazó víz átáramlik a garatüregen és a kopoltyúkon, ahol az oxigénfelvétel történik.

A fajok többsége többnyire a homokos fenéken él és éjjel jár zsákmány után. A tengerfenéken tanyázó cápáknak az a szokásuk, hogy a homokba ágyazódva, gyakran órákon keresztül, mozdulatlanul lesnek zsákmányukra.

A cápák elképesztő mennyiségű ennivalót tudnak egyszerre felfalni. Egy-egy ilyen „falatozás” után azonban akár két hónapig is képesek koplalni. Van ugyanis egy csodálatos képességük: a részleges emésztés. A fölösleget, mely szinte emésztetlenül torlódik a gyomrukban, csak hetekkel később dolgozza fel a szervezetük.

Sok faj erős fogaival töri fel a tengerfenéken élő rákok páncélját.

Számos cápafaj (fehér cápa, tigriscápa) fókákkal, rozmárokkal is táplálkozik.

Az északi tengereket kedvelő grönlandi cápa fókákra és jegesmedvékre vadászik.

A tigriscápák tengeri teknősöket is fogyasztanak. Még kemény páncéljuk sem nyújt kellő védelmet az erős cápafogak ellen.

A kosárszájú cápa kopoltyúján át - ami a szájában keresztirányban helyezkedik el -  szűri a vizet kisebb halakkal, ikrákkal, planktonokkal táplálkozik. A téli hónapokat az Óceán fenekén tölti el és a májában felhalmozott táplálékkal csillapítja éhségét.

Amikor a víz lehűl, a trópusokon és szubtrópusokon élő cápák semmit sem esznek. A Földközi-tenger cápái decembertől márciusig teljesen beszüntetik a táplálékfelvételt.

Arra vonatkozóan, hogy mennyi táplálékra van szüksége egy cápának, egy ausztráliai tengeri akvárium szolgált pontos adatokkal. Ezek szerint egy 3,50 méter hosszú, 152 kilogrammos tigriscápa 80 kilogramm halat fogyaszt el egy év leforgása alatt.

Bármennyire veszélyesnek tűnik a cápa a valóságban sokféle hallal szemben tehetetlennek bizonyul. Ezért a cápák, kivált ha már régóta nem jutottak táplálékhoz, gyakran választanak szükségmegoldást: beteg, vagy sérült halak után próbálnak kutatni.

A cápák egyáltalán nem törődnek az ivadékok gondozásával. Ez alól csak két faj kivétel. A bikacápa nősténye, nem sokkal azután, hogy lerakta utódját, szájába veszi a tojásait, és egyenként a korallszirtek repedéseibe dugdossa őket. A pörölyfejű cápa-mamák utódaik születése előtt a nyílt tengerből a tengerpart biztonságos öbleibe vándorolnak. Ezek némi védelmet nyújtanak.

A felnőtt cápák nem törődnek utódaikkal. Egyetlen cápának sincsen olyan „tanítómestere”, akiktől megszületése után elleshetné az életbemaradás fortélyait. Nincs is rá szükségük. A zsákmányszerzéstől az ellenség elkerüléséig minden fajta viselkedés ösztönös a cápáknál.

Kik a cápák barátai?

Legfőképp a fehér és kékcápákra jellemző, hogy kisebb halak nagy létszámú társasága követi őket. Ez a kíséret zebracsíkos kalauzhalakból, más néven pilótahalakból áll. „Saját” cápájuk érdekében képesek rá, hogy puhatolódzó támadásokat végezzenek a közeli hajók, vagy csónakok ellen. Ezek a halak a cápákat gyötrő haltetveket, a kicsi sebeket okozó rákokat és a vérszívó férgeket eszik. Ők azok, akik „saját” cápájukat megszabadítják ezektől az élősködőktől. Hálából a cápa nem falja fel őket, sőt, néha még meg is védi őket!

Az egy méter hosszúra is megnövő gályatartóhalak elülső hátúszójuk a fejük felett szívókává alakult át. Ennek segítségével a gályatartóhal stopposként rátapad a gazda-cápa bőrére, s így folytatja útját.

Van-e ellenségük a cápáknak?

A kaliforniai partoknál tudósok egy kardszárnyú delfin csoport vonulását követve, felfigyeltek egy tőlük 500 méterrel arrább úszó, magányos cápára. Az egyik, körülbelül kilenc méteres kardszárnyú delfin hirtelen otthagyta társait, és eltűnt a víz alatt. Majd hirtelen meredeken kiemelkedett a vízből, amikor már a szájában tartotta a háromméteres cápát. Ezután el is nyelte.

Egy, a bálnavadászok által zsákmányolt, 16 méteres ámbrás cet gyomrában egyszer három egészben lenyelt cápára bukkantak, amelyek közül a legnagyobb 3,10 méter hosszú volt.

Az óriáspolipok és óriás kalmárok 8-12 méteres, szívókorongokkal ellátott karjaikkal akár 4 méteres cápákat is képesek megbénítani, és elfogyasztani.

Veszélyesek a tengeri kígyók is. Ezek mérete elérheti a 2,75 métert, mérgük pedig valamennyi hüllőé közül a leggyorsabban öl.

Ha a Vörös-tengerben tanyázó Mózes-lepényhalat megtámadja egy cápa, a hátmirigyeiből mérgező váladékot bocsát ki. Ettől felreped a cápa torka, ami arra készteti őt, hogy nyomban kereket oldjon.

A tengeri uborkák szintén rendelkeznek kémiai elhárító fegyverrel. Ha egyikük a cápa szájába kerül, az állat ösztönösen kiköpi, még mielőtt beleharaphatna.

Néhány cápa más fajtársait is megeszi.

A cápák gyilkosként kerültek be az emberi tudatba. Valóban mindegyik cápafaj veszélyes az emberre? Tényleg megtámadják a cápák az embereket? Figyelemre méltóak a következő statisztikai adatok, amelyek meglepően bizonyítják, hogy a cápák nagyon ritka esetben okozzák az emberek halálát.